Talán egy órája, talán egy hete... észre sem vettem mikor újra találkoztam egy régi barátommal. Csak beköltözött egy szó nélkül, én nem hívtam és ő sem kérdezte, eljöhetne e hozzám újból. Eddig ugyan nem vettem róla tudomást, de jól ismerem, tudom, nem lehet őt kikerüljem...Nekem Nem. Most is itt van, épp a fülemhez hajol,soha nem látott szépségű ajkain halk, puha hangján dúdol nekem...zöld erdőben sík mezőben sétál egy madár...aranybarna haja az arcom simogatja. A kedvéért írok most nektek: megígérte ,ha megteszem itt hagy egy kis időre....hiszek neki, hinnem kell neki! Kérded ,hogyan hívják? Szerelemnek?! Nem, az én barátomnak fájdalom a neve és hűségesebb hozzám mint bárki ezen a világon. Buzgón kíséri életem minden léptét. Egy pár évre elvesztettem, de nem az ő hibájából, munkássága nem jutott el hozzám. Csatornánk nem volt ,ahol érintkezhettünk volna. Apropó csatorna: azt mondják létfontosságú szerv, azt gondolom, el se kezd az életed amíg dobog benned.
Hallom a telefont csörögni...indulnom kéne, nem én vagyok akit keresnek.Ólom léptekkel hagyom el a szobát, minden szófoszlányba kapaszkodva hátha én vagyok fontosabb a pillanatnyi vágyánál. NEM akarom tudni! Csak el kell induljak, onnan már rendben lesz minden...gyorsan szedem a lábaim a lépcsőkön lefelé ki a kertbe majd az utcára...kint vagyok és érzem :többet jelentek a lánynak, mint a saját teste. -Még nem tudom: fél órám van, míg a legjobb barátom újra belém költözik.
Ahogy átmegyek a szobán, kinézek az ablakon egyenesen a város felé. Két alakot látok a távolban. Apró lábaikon sietnek egy kapu felé a hóban: eb és gazdája.Így telik el egy kis idő..a fejemben a mellemben a hasamban érzem őt -hányingerem van.A teraszon állok és a telefonom szorongatom, minek telefon, üvölteni akarok, talán meghallják ,talán nem késő. De csak állok némán, percekig a hóban. Érzem a szívverésem, ahogy nagyon rég nem. A barátom a kezébe kulcsolja az én kezem a vállamra hajtja a fejét és szótlanul vár rám.
Most ,hogy elmegy,úgy érzem kedveskednem kell neki. Az ütemesen dobogó ajándékom egy gyönyörű fémládában adom a kezébe és könyörgöm neki , hogy soha ne hozza vissza.
Ps.: Szól a kakas rulez